Szégyenkezve kell számot adnom megfutamodásomról. Ez a magát bulvárvarietéként meghatározó, s kiváló színészeket felvonultató előadás mintha nem készült volna el. Valami miatt mégis bemutatták. A produkció az idő legnagyobb részében - mármint a szünetig tartó szakaszban - egy az egyben vett át a kifigurázni és megszólni szándékozott bulvárvilágból híreket, alakokat, stílust és adatokat, épp csak ellátva a színpadra lapátolt szövegeket valami csili-vili formával. A gyomorfájdító rémületet, s a menekülésszerű távozás vállalását az okozta nálam, hogy a zavaros percek között akadt jó néhány szinte megrázó is, mint például Pogány Judit és Gyabronka József felkavaró üzleti egyezkedése a protézisreklámot mégis-mégis elvállaló színésznő és a fölénybe kerülő reklámos üzletember között („aki ugye, a kis Vukon nőtt föl, mint fél Magyarország..."). A minőségi anyag ellehetetlenülése törvényszerű egy ennyire feldolgozatlanul maradt bulvárköretben. És itt is ki lehetett számítani a várható végkifejletet.
A példányszámnövelő hírek borzalmai szorgalmasan össze vannak gereblyézve egy-egy sűrű szövegű jelentbe, majd később kikacsintó vigyorral mérik a taknyot kis pálinkás pohárba a hullából csapolva odafönt (Na, ugye, hogy öklendezel, te ódivatú lélek, odalenn?) számítván a nézői meghátrálásra. Elmenekültem. S mivel a második részt az éppen akkor Budapestre zúduló esőben, különböző ereszek alatt töltöttem, ennyi, amennyiről beszámolhatok. Mondják, a második „felvonás" vége egészen tüneményes musicalbetéttel zárul, mégis az a titkos érzésem, hogy nincsen ebben az egészben elegendő komolyan vett improvizációs előkészület és megfelelő szerkesztői és rendezői munka.
Meglehet, változni fog a produkció. Vadabb dolgokra vágyók, előre! Én egyelőre nem törekszem a sorsát követni.

Tuvia Tenenbom: AZ UTOLSÓ ZSIDÓ EURÓPÁBAN
2010. június 21. Tűzraktér produkció - ajánlható
a New York-i Zsidó Színház előadása a Radikális Szabadidő Színház és a Salto Mor(t)ale társulat együttműködésével
Díszlet, jelmez: Galkó Janka
Társrendező: Formanek Csaba
Rendező: Tuvia Tenenbom

Nem érdektelen előadás. Ha lenne hozzá egy dramaturg, aki a hazai asszociációs bázist még inkább tekintetbe véve segítette volna a New Yorkból idelátogató író-rendezőt s vele Kepes János fordítót, s nem merülne ki a szükségszerű honosítás az első szerzői inspirációt jelentő lengyelországi gyalázkodó falfirkák jobbikos EU-képviselői szövegekre való kicserélésében, hanem kiterjedne a színészvezetéssel kapcsolatos színházi jelek rendezői-dramaturgiai átfésülésére is, sok minden élvezhetőbb és artikuláltabb lenne. Nincsen ilyen átfogó dramaturg. Kollektív erőfeszítés azonban van, sok az ötlet, sok a poén, s ettől kissé szétporlik az amúgy is inkább spekulatív erényekkel rendelkezői írói opusz. Pedig lehetne ebből valami szédítő abszurdot is csinálni, s ez az esély talán még mindig benne van a jelen pillanatban maszatosan megvalósítottnak tűnő produkcióban.
A sokszor nyersfordításként meghagyott ismertető szövegek hangsúlyozzák a New York-i Zsidó Színház elfogadottságát és világhírességét, s emellett a következőket mondják a darabról - betű szerint (!): „Az utolsó zsidó Európában provokatív politikai színház, és egyben vaskos komédia az előítéletek ellen. Józef történetét meséli el, a lengyel zsidójét, aki egy híres lelkipásztor lányába szerelmes. Egy olyan városban, ahol a „zsidó" szó egyet jelent mindennel, ami ronda vagy rossz, Józef erejét megfeszítve küzd, hogy minden zsidóságot levetkőzzön és alig várja az esküvőt egy jó keresztény lánnyal. De elszabadul a pokol, amikor egy fiatal amerikai mormon, aki azzal a feladattal érkezik, hogy lengyel zsidók elveszett iratait kutassa fel, azt állítja, hogy Józef valójában egy náci vezető unokája és a lány anyja hithű zsidó. Vajon Józef, az igazoltan náci, szakít-e a lánnyal? Vagy a lány szakít vele? További bonyodalmak okozója a fiatal mormon, aki szerelembe esik a lánnyal, és hazudhat azért, hogy elnyerje a szívét."
A június 21-i előadás során, a VI. kerületi bérház udvarán ez a történet elég nehézkesen rajzolódik ki. Sokáig nem tudom, kinek higgyek, s hogy egyáltalán higgyek-e valakinek. Olyan nincs, hogy az első pillanattól kezdve hiteltelenítek mindenkit, pedig itt nagyjából ez történik. Két-három jó színész biztosan akad a tisztázottabb játékhoz. Elsősorban a hatalmas marhahústömböket nagykéssel és határozott bájjal vagdosó Pálos Zsuzsa és a lelkészként sürgő-forgó Csák György viszi az előadást. Kár, hogy gesztusaikban, hangsúlyaikban - lelővén a későbbi, lépcsőzetesen adagolandó információk erejét - szinte az első pillanattól kezdve klasszikus párosként, mint „a buzgó rabbi és kedves neje" jelennek meg, holott ez csak később kellene, hogy kiderüljön. Ilyés Lénárd, mint ifjú mormon tudós sokat és lelkiismeretesen dolgozik. De sem számára, sem az erejét láthatóan meghaladó Maria-szereppel küszködő Szabó Emese számára nincsenek kitűzve azok a biztos szerepformálási pontok, amik rendezőileg lehetővé tennék a magas stilizáltságot kívánó játék megvalósítását. Gábor Péter Yeti jelentős elszánással, de igencsak civil erőkkel helyettesíti a bonyolult múlttal rendelkező és még bonyolultabb jövőképű, ám de folyton hullákat daraboló Kweczke doktor színészi megformálását.
Lenne ebben a katasztrofális közép-európai ringlispílt idéző, abszurd származási körtáncban valami, ha pontos és gondos kivitelezésben jelenne meg az alapképlet. Jelen formájában azonban, éppen pontatlanságai miatt, nem képes „elszállni" az előadás. Vázlatnak tekinthető, melyből egykor, biztosabb kezekben, akár még kiváló este is születhet.