SZÍNÉSZ AKAROK LENNI!
Sőt! SZTÁR AKAROK LENNI! toporzékol a kamaszodó leány vagy fiú. Hova küldhetjük el kedves gyermekünket, amikor rátör a szereplési vágy, netán még tehetséget is sejtünk fellépései mögött?
Színitanodák és színjátszó csoportok címei.
Megjegyzés: A sziniiskolák, tanodák java nem színészképző, hanem olyan, a kommunikációs készséget fejlesztő játékos foglalkozás sor, ahol olyan ismereteket gyüjt a résztvevő, amikre az élete során gyakran szüksége lehet. Bátrabban lép fel mások előtt, bármikor nyugodtan nyilatkozik kamera előtt, és nem jön zavarba, ha szinpadra kell állnia, megtanulja hogyan kell a többiekkel együttműködve elérni céljait.
Drámatagozatos középiskolák
SZINITANODÁK
Egyetemek, ahol színész képzés folyik:
| ARANYTÍZ |
ARANYTÍZ MUSICAL STÚDIÓ 7-18 éves fiataloknak kínálunk színészmesterség, beszédtechnika, ének és tánc órákat szombati napokon 9.20 - 14.30 között. |
Bánfalvy
|
Bánfalvy Ági international Stúdió A rövidebb intenzív kurzusok mellett, mindenkit szeretettel várunk, akit érdekel egy hosszútávú, komoly szakmai munka. Színészmesterség, személyiségfejlesztés, mozgás, kameramunka. Érettségi után
|
Budai |
BUDAI MŰVÉSZHÁZ Radó Denise olyan gyerekek jelentkezésére számít, akik szeretnek játszani, mozogni, énekelni és ami a legfontosabb használni a fantáziájukat |
| CIRÓKA |
CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ színjátszó köre Lazarcú Maszkák
|
| Crescendo |
CRESCENDO /nyári/ 2008-ban, Dér András rendező két hetes színészet kurzusán a résztvevők színpadi mozgást, táncot, színészmesterséget fognak tanulni, és W. B. Yeats Trilógiát állítják színpadra. /jelentkezés jun 30./ |
| CSACSI |
Csabai Csillag Színi- és Musical Stúdió |
Csepp |
CSEPP SZÍNHÁZ Színjátszás, ének, tánc, cirkuszművészet, pantomim |
Csillagkör
|
Csillagkör-drámajáték Alsó tagozatosoknak, felső tagozatosoknak. Drámajátékok, játékos szituációkon, dramatikus helyzeteken keresztüli személyiség fejlesztés, önkifejezés, önismeret, társismeret.
|
| Csodálatos Kölykök |
SZÍNHÁZI színészképző stúdió. Művészeti képzésünk több, mint a szakmai alapok elsajátítása. Személyiségüket kinyitja, bátrabbá és tudatosabbá teszi őket, alakítja, formálja |
Dr. Hetényi
|
Dr Hetényi Géza Humán Szki Itt felkészülhetsz a színházi jellegű alkotómunkára, előadói feladatok ellátására, színházi szerepek színházi körülmények között való megformálására, s közben több korosztályra érvényes csoportvezetői, játékvezetői tudásra, a drámapedagógia eszközeinek alkalmazására is szert tehetsz.
|
Földessy 
|
Földessy Margit Stúdió a Kultúrkúrián
|
FŐNIX
|
FŐNIX DRÁMASTÚDIÓ
színészmesterség, mozgási, mozgásszínészeti, akrobatikai,hangi [ének], hangképzési,elméleti [színház- és művészettörténet, dramaturgia, műelemzés], beszédtechnikai és művészi beszéd órák, továbbá kurzusszerű formában elméleti és gyakorlati filmes ismeretek
|
GNM
|
GNM SZÍNITANODA Folytatódik a Tinitanoda, a GNM Színitanoda készségfejlesztő tanfolyama 9-17 évesek részére - korcsoportonként .
A GNM Tinitanoda szinjátszói KOVÁCS RÓBERT vezetésével arany minősitést értek el az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozón
|
Harsányi Gábor  |
A HARSÁNYI GÁBOR TEHETSÉGKUTATÓ ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ STÚDIÓ
FELVÉTELT HIRDET őszi tanfolyamára 6-18 éves korig. A HARSÁNYI GÁBOR SZÍNMŰVÉSZ által kidolgozott program célja elsősorban a kommunikációs készség fejlesztése. A képzés része azonban a tehetségkutatás is. A legtehetségesebbek számára szinkronizálásra valamint televíziós filmes és színpadi szereplésre van lehetőség. Folyamatos felvételi.www.gportal.hu/harsanyi /
|
| Holdvilág |
HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Ha kíváncsi vagy másokra, ha érdekel, milyen is vagy belül, lehet, hogy nálunk jól érzed majd magad... Morzsa Színpad 4 - 9 éves korig Nem baj, ha tudsz néhány verset, mesét, vagy van kedved énekelni...Foglalkozás: heti 1 X 1 tanóraPogácsa az Arénában Színkör10 - 13 éves korigFelvételizni 5 verssel, vagy mesével valamint 3 dallal lehet.Foglalkozás: heti 1X3 tanóra Pogácsa az Arénában Stúdió 14- 18 éves korig Felvételizni 5 verssel, 2 monológgal valamint 3 dallal lehet.Foglalkozás: heti 1X3 tanóra A pót-felvételi ideje: 2008. szept. 29. vagy 30. minden korosztálynak.16.00 és 18.00 között.A felvételi helye: Holdvilág KamaraszínházBudapest, XVI. Ságvári u. 3.
Ez a cím védelemre kerül a spamrobotok ellen, engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse
|
| Impro |
IMPRO
|
| Kelemen |
Kelemen László Színi Tanoda SZEGED
|
| Keleti |
Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Művészeti Szakközépiskola
"...a KIMI-n belül tanulhatnak közös évfolyamon szakmai tantárgyakat (színészmesterség, beszédtechnika, művészi beszéd, mozgás, színpadi tánc, néptánc, ének, esztétika, színháztörténet, dramaturgia, művelődéstörténet, jelmez- és viselettörténet...), majd a másod-harmad éves szakmai gyakorlatot az adott színháznál végzik el, tovább folytatva az elméleti és gyakorlati tanulmányokat..."
|
| Lakner |
Lakner Bácsi Gyermekszínháza Aki esetleg kedvet kapott arra, hogy a tanodába járjon, annak szeptembertől lesz lehetősége a jelentkezésre. Ekkor kerülnek a fel majd a fontosabb adatok is. |
Patkós
|
Patkós Irma Művészeti Szakközépiskola Az iskolában a színművészeti képzéssel a színész II, vagyis segédszínészi képesítést lehet megszerezni.FELNŐTTEKNEK
|
Pesti
|
Pesti Magyar Színiakadémia A Pesti Magyar Színiakadémia Művészeti Szakközépiskola hároméves, nappali tagozatos, középfokú színészképzést folytat, amelyre érettségivel rendelkező, az adott évben érettségiző fiatalok jelentkezhetnek, 22 éves korig.
|
| PIK |
KÖKI SZÍNI SULI - KÖKÉNYESSY ÁGI VEZETÉSÉVEL
|
| Polifilm |
POLIFILM FILM ÉS MÉDIA ISKOLA |
RS9
|
RS9 Színház Személyiségfejlesztő iskolakísérő kurzus a művészetek segítségével. A foglalkozásainkat vezető szakemberek a gyermekekkel 6-8 évesek és 9-12 évesek / közösen, őket gyengéden irányítva, de velük egyenrangú társként, játszva vezetik be a gyermekeket a művészetek természetes világába.
|
| Mágnes |
Mágnes Színház |
| Minden, ami színház |
Minden, ami színház Csodálatos Kölykök Gyerekszínház és Színész Stúdió |
| MIMAGE |
MIMAGE CSEREBOGÁR Karsai Veronika pantomim iskolája |
| Nem-Árt |
NEM-ÁRT Csonka Tünde képességfejlesztő színi iskolája |
| Origo |
ORIGO itt mindent egy helyen megtalálsz, Ha energiád sok, de önbizalmad kevés,segít a jó alapképzés
|
| Önismeret |
Önismereti kurzus a színészmesterség és a tánc útján |
| Őzeiskola |
ŐZEISKOLA
Az Őze Lajos Művészeti Iskola várja minden 7-18 éves korú tanuló jelentkezését, akik kedvet éreznek a színjátszáshoz, és szeretnék magukat a drámajátékok során különböző élethelyzetben kipróbálni.7-10, 10-14, 14-18 korcsoportok
|
Shakespeare
|
Shakespeare Színművészeti Akadémia A Shakespeare Színművészeti Akadémia hároméves, nappali tagozatos, akkreditált színészképzést folytat, amelyre érettségivel rendelkező fiatalok jelentkezhetnek 22 éves korig.
|
| Szivárvány |
Szivárvány Színiiskola
|
| Szín-varázs |
Szín - varázs - színi és készségfejlesztő iskola |
| Theatrum |
Theatrum Színiakadémia FIGYELEM! PÓTFELVÉTELI |
Théba
|
Théba Művészeti Szakközépiskola Színész szakképzés a Théba Művészeti Szakközépiskolában
|
| Vabababa |
Iskola és színház Nagykanizsán A Vabababa egy összmûvészeti iskola. Ebben az évadban a pedagógiai munka formájának egy operaelôadás létrehozását választottuk, a lehetô legtágabban, legjátékosabban értelmezve az operai nagyformát, amit az általunk megcélzott korosztály, mint mûfajt általában nem is ismer, így elôítéleteik sincsenek vele kapcsolatban. |
|
|
HA VALAKI ISMER MÉG SZINITANODÁT, AHOVA ÉRDEMES JÁRNI, AHOVA ÉRDEMES A GYEREKET KÜLDENI, KÉRJÜK ÍRJA MEG!
Ez a cím védelemre kerül a spamrobotok ellen, engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse
|